A szódavíz

A szódavíz (Magyarországon hivatalosan szikvíz,) úgy készül, hogy nagy  nyomáson  (4–8  bar )  szén-dioxidot  áramoltatnak át ivó vízen vagy ásványvízen, ami így sokkal jobban telítődik  szénsavval , mint légköri nyomáson. A szén-dioxid a vízzel szénsavat (H2CO3) képez, az így létrejött oldat pH-ja 3-4 közötti,  a karbonizáció kis buborékokat képez, ami a vizet pezsgővé teszi.

A szénsavat palackokba ezen a nagy nyomáson töltik, amelyekben a gáz oldódása még folytatódik, így azokban a nyomás valamelyest lecsökken. A palackban a szabad gáz és a víz aránya 15/85%, ami biztosítja a víz kinyerését a palackból. Az oldott CO 2 -tartalom: kb. 7-8 g/liter,  pH -értéke 3 és 4 közötti.

A nyomás alatti palackból a szénsavat pohárba töltve a felszínre törekvő buborékok szén- dioxidból állnak,  a szénsav nanomásodpercek alatt bikarbonáttá alakul és protonjaira esik szét. Ezt érezzük „csípősnek”, amikor szénsavas vizet iszunk. A szódavizet előállítók a szén-dioxid-tartalmú vizeket  a helyben elérhető forrásokból palackozzák, az eltérő forrásokból származó szénsavas vizeknek éppen ezért egyedi, összetéveszthetetlen az íze. 

A szénsavas víz fogyasztása utáni friss érzést a szájnyálkahártyával érintkező szénsav biztosítja, amely közvetlenül serkentheti az agyi vérátáramlást és a nyelv papilláit is tisztítja.

A szódavíz rövid története

Joseph Priestley lehetett az első, aki a szén-dioxidot vízzel elegyített 1767-ben. Pristley egy sörfőzdében megfigyelte, hogy az erjedő alkohol felett gáz lebeg, ami kioltja a közelébe tartott égő faforgácsot, s közben a gázelegy alászáll a földre. Ebből arra következtetett, hogy a gáz (ami egyébként szén-dioxid volt), nehezebb a levegőnél. Rájött, hogy vízben oldva a gázt, kellemes pezsgő ízhatást kölcsönöz a folyadéknak. A szódavíz feltalálásáért Pristley-nek az angol Királyi Természettudományos Akadémia 1773-ban kitüntetést adományozott. Egy másik angol, John Mervin Nooth javított Priestley berendezésén, később az ő készülékét használták a gyógyszertárakban. Tőle függetlenül Torbern Bergman svéd kémiaprofesszor hasonló módon állított elő szénsavtartalmú vizet. A híres svéd kémikus, Jöns Jacob Belzelius volt az első, aki a 18. század végén ízesítette (fűszerekkel, gyümölcslevekkel),  így hozzá köthető az első ízesített szódavíz. 

A természetes széndioxid-tartalmú vizet (szódavíz) a német Selters városban a 18. század óta kereskedelmi célból palackozták. Ebből a német városnévből ered a szódavíz angol „seltzer water” elnevezése is.

A szénsavas víz nagyipari gyártásban a genfi Jacob Schweppe ért el jelentős eredményeket, aki 1783-ban egy hatékony, ámde titokban tartott módszert talált fel a mesterséges szénsavas ásványvíz ipari előállítására. A szifonfejet Charles Plinth alkotta meg és szabadalmaztatta 1813-ban.

Jedlik Ányos mint a győri bencés gimnázium tanára 1826-tól behatóan kezdett foglalkozni azzal, hogy idehaza felfedezze és megvalósítsa a szódavíznek és a mesterséges savanyúvíznek iparilag is felhasználható készítési módját. A távolról szállított balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Jedlik információi szerint Genfben Paul és Goffe fizikusok már 1798 óta állítanak elő savanyúvizet, de a készítési módot titokban tartották. Jedliknek nem is volt szüksége külső segítségre, hiszen kísérletezése gyorsan eredményessé vált, megszületett az általa előállított szódavíz. Tehát nem ő volt a felfedező, de ő tette lehetővé az ital olcsó, nagyüzemi előállítását, megoldva a felmerülő problémákat, többek között a gáz minél jobb elnyeletését. Termékétől Jedlik azt várta, hogy kolerajárvány idején a szikvizet ivók kisebb eséllyel betegednek meg.

Élettani hatása

Ha te is a bubis víz híveinek népes táborához tartozol, már biztosan találkoztál azzal a véleménnyel, hogy „jó, jó, persze jobb, mint a kóla, de azért nem annyira jó, mint a sima víz”. A buborékos víz is víz. A pezsgést a szén-dioxid okozza, és ennek köszönheti jellegzetes ízét is, de ez nem akadályozza meg, hogy a szervezet magához vegye a folyadékot. Sőt, egy tudományos kutatás igazolta, hogy intenzív edzés után a szénsavas víz ugyanolyan mértékben biztosította a folyadék-utánpótlást, mint a mentes víz. A szódavízzel energiát (kalóriát) nem veszünk fel. A szódavíz hatását az „alapvíz” minősége, ásványi összetétele, a szénsav/szén-dioxid tartalma határozza meg.

A szén-dioxidnak semmilyen más hatása nincs a  vízre , nem lesz tőle magasabb a kalória- vagy cukortartalma, nem kerül az italokba koffein, vitamin vagy éppen ízesítés. A legtöbb szénsavas üdítőital nem azért lehet rossz hatással az egészségünkre, mert buborékokat tartalmaz, hanem azért, mert meglehetősen sok plusz kalória és adalékanyag van bennük. Kutatók vizsgálták, van-e különbség, ha sima vagy buborékos vizet iszunk, ha kizárólag a hidratáltságot nézik. Arra jutottak, hogy bármilyen víz, sőt, az üdítők is ugyanúgy teljesítenek.

Megvizsgálták, találnak-e mérhető különbséget a hosszabb ideig csak mentes és csak szénsavas vizet ivók csontjai között, és nem bukkantak rá ilyesmire. A szóda nem tesz kárt a csontokban, ezzel szemben a cukor- és/vagy foszforsavtartalmú  üdítőitalok tartós fogyasztása rongálhatja a csontállományt.

Amikor a szén-dioxid feloldódik a vízben, kisebb mennyiségű szénsav is keletkezik, ami csekély mértékben (pH 3-4) savassá teszi a vizet. Ha egy „egészséges” fogat szódavízbe, vagy cukrot nem tartalmazó ízesített szódavízbe teszünk, s hosszabb ideig áztatjuk, elváltozás nem tapasztalható. A bubis víz pH-értéke nem elég alacsony ahhoz, hogy jelentős hatása legyen a fogzománcra. Ha a fogorvosokat kérdezzük, ők azt javasolják a buborékpártiaknak, hogy olyan szénsavas vizet igyanak, amelyhez nem adtak aromákat, cukrot és citromsavat – már ha szeretnének vigyázni a fogaikra, mert az említett összetevők jelentik a legnagyobb veszélyt a fogzománcra.

Ha te is a szénsavas vizet szereted: aggodalomra semmi ok, nem fogsz kiszáradni, nem tesz kárt a csontjaidban, és a fogaidra sem veszélyes – ha figyelsz rá, hogy ne legyenek benne adalékok, cukor és citromsav, vagyis az ízesített vizeteket azért lehetőleg kerüld el. A szódavíznek baktériumölő hatása van, fokozza a szájhigiéniát, csökkenti a bakteriális eredetű „szájszagot”, fogyasztása különösen ajánlott idegen (trópusi) országokba utazók számára. A szódavíz jellemzően gátolja a vírusos megfázásos tüneteket, vagy például a herpesz kialakulását.

A szódavíz fogyasztása csökkenti az izom-, idegfájdalmakat, fokozza az izomműködést, csökkenti a fáradtságérzetet, elősegíti az emésztést.

A szódavíz fokozza a vesenyomást, a vizeletürítést, valamint az alkohol felszívódási sebességét a véráramba.

Mikor ne igyunk szénsavas vizet?

Az egyik legkomolyabb egészségügyi probléma, amit a szénsavas víz okozhat, a puffadás és a gázképződés, de ez sem jelentkezik mindenkinél, és a kialakulásának esélyét csökkenthetjük, ha nem isszuk a szénsavas vizet túl gyorsan. 

Az arra érzékenyeknél a szénsavas víz gyomorégést, a húgyhólyag érzékenységét és sürgető vizelési ingert válthat ki, de a legtöbb embernél a szénsavas víz hozzájárul a szükséges napi folyadékmennyiség biztosításához, és kellemes változatosságot jelent. 

Az valóban igaz, hogy a szén-dioxid lenyelésétől átmenetileg picit felfúvódhatunk, de hosszú távon kedvező hatást gyakorol a súlyunkra. A szénsavas víz sokkal jobban eltelít, mint a mentes változata, különösen, ha éhgyomorra isszuk. És minél „jóllakottabbnak” érezzük magunkat, annál kevésbé érzünk késztetést a mértéktelen habzsolásra.

 Arra kell csak nagyon figyelnünk, hogy elkerüljük a mesterséges édesítőszerrel dúsított változatait, mely valóban fokozhatja az édesség iránti vágyat.

Edzés közben továbbra sem ajánlott, a szén-dioxid puffadást okozhat, és ebből adódó kellemetlen érzéseket, ha valaki érzékeny rá.

A gyulladásos bélbetegségekben (IBD) vagy Chron-betegségekben szenvedők számára a szódavíz tartós fogyasztása nem ajánlott.

A tudomány jelenlegi állása szerint tehát a szódavíz remek ital, és ha szeretnénk csökkenteni az elhízás esélyét, érdemes erre lecserélni a cukros üdítőket.